Elmélkedések

 

 

2018.

 

 

ÉBREDJ LÉLEK
Ébredj lélek új örömre húsvét reggelén,
sötétség hatalmán úrrá lett a fény.
Nem rejti a sír mélysége, a Megváltó él,
újjászületett az élet, s benne a remény.
E szent öröm gyújtson lángot ma is szívünkben,
ragyogja be fényével, teljes életünket.
Van élet a halál után, aki hitben él,
léte már e földön, boldog újjászületés.

 

 


Ellesett gondolatok

 

A FELTÁMADÁS REGGELÉN
Sötét az éjjel, hűvös a hajnal,
A nap felkelte messze még!
Hallik, már rég megszólalt a kakas:
Jön a reggel, múlik az éj.

 

Néhány szent asszony szorongó szívvel,
Zöld-harmatos füvön lépdel.
Kezükben az illatos kenettel,
Szívükben remegve, félelemmel…
Pénteken látták Őt utoljára,
Árnyék borult szent arcára,
Begöngyölték fehér lepelbe,
Pihen a sziklasír ölébe’.
Ekkor bennük minden összeomlott:
Remény, hit boldog élete…
Mindennek vége, hitük elfogyott,
Eltemette a sír öle.
Hullnak a könnyek, fájnak a sebek,
Lelkük remeg… szívük temet.
Nagy kő a síron, gondjuk még nagyobb:
Ki veszi félre a követ vajon?

daérnek, szívük nagyot dobban,

Égi tűz villámlik a távolban.
Angyal ül a kövön s szól hozzájuk:
„Ne féljetek, szent asszonyok,
Akit megfeszítettek, nem halott,
Nincs a sírban: feltámadott!”
„Induljatok, örömmel fussatok,
Mondjátok el, mit láttatok.”
S viszik már a jó hír üzenetét:
Hogy feltámadott: „Jézus él!”
S ekkor valaki szembe jön velük.
Lágy, szelíd hangja érinti szívük.
Elé borulva néznek arcára,
Tündöklő égi csodára!
Kezén, lábán a szegek helye,
Visszatér lelkük ereje!
„Ne féljetek, vígan hirdessétek:
Halott voltam, de íme élek!”

 

 

BÉKESSÉG NÉKTEK!
 
Békesség néktek! Visszajöttem,
három nagy éj maradt mögöttem,
három sötét nagy éjszaka.
A békétlenség szülte őket,
a halált és a szegverőket, –
s a Golgotának hét szava 
vád a békétlen élet ellen.
Békesség néktek! Ez a Szellem,
a Lélek, a Test szava most.
Parancs. A Feltámadott adja,
mert azt szeretné, azt akarja:
húsvéti hitben járjatok!
Miért, hogy össze sose fértek,
hogy könyörögtök, egyre kértek,
de tenni érte ki akar?
Engedni magunk önzéséből
nem csak beszélni a békéről
de tenni érte: diadal!
Tanítványaim vagytok nékem,
miért élnétek hát sötétben? –
húsvéti szép nap fénye ég!
Induljatok ezzel a fénnyel,
ezzel az élő békességgel,
legyen mindenütt békesség!


LELKI  MORZSÁK 

Képtalálat a következőre: „lelki morzsák imák”

Képtalálat a következőre: „nagyböjti gondolatok”

 


ur.ker4.png

Gondolatok

 

Krisztus feltámadásról való tanúságtétel az egész Újszövetségben következetesen és egyértelműen bizonyos, még akkor is, hogy ha a feltámadás pillanatát senki sem látta. A feltámadott Úr megjelent a sírhoz siető asszonyoknak (Lk 24,1-10), Mária Magdolnának, aki a sírhoz ment siratni Jézust (Jn 20,1-18), a tizenegy apostolnak többször is, a két Emmausz felé tartó tanítványnak (Lk 24,13-35), külön Péternek (1Kor 15,5) jelezve ezzel neki, hogy megbocsátotta a háromszoros tagadását.

A feltámadás melletti érvként még felhozható az üres sír és a gondosan összehajtogatott leplek és a kendő, amelyek szépen össze voltak hajtogatva az üres sírban. Amikor az Atya feltámasztotta Jézust (ApCsel 2,32), akkor az isteni Mester összehajtogatta a lepedőket és a kendőt, amivel a halott állát fel szokták kötni abban az időben, és méltóságteljesen távozott a sziklasírból.

Péter és János, amikor az asszonyok híradása után a sírhoz siettek, összehajtogatott lepleket (és nem leplet), valamint kendőt láttak (vö. Jn 20,6-7. Lk 24,12). János pedig még mielőtt találkozott volna a feltámadt Krisztussal, már „látta és hitt” (Jn 20,8). Visszaemlékezett Jézus szavaira, arra, hogy az Emberfiának szenvednie kell, megölik, de harmadnapra feltámad (vö. Mt 16,21).

BÉKESSÉG NÉKTEK!
Békesség néktek! Visszajöttem,
három nagy éj maradt mögöttem,
három sötét nagy éjszaka.
A békétlenség szülte őket,
a halált és a szegverőket, –
s a Golgotának hét szava
vád a békétlen élet ellen.
Békesség néktek! Ez a Szellem,
a Lélek, a Test szava most.
Parancs. A Feltámadott adja,
mert azt szeretné, azt akarja:
húsvéti hitben járjatok!
Miért, hogy össze sose fértek,
hogy könyörögtök, egyre kértek,
de tenni érte ki akar?
Engedni magunk önzéséből
nem csak beszélni a békéről
de tenni érte: diadal!
Tanítványaim vagytok nékem,
miért élnétek hát sötétben? –
húsvéti szép nap fénye ég!
Induljatok ezzel a fénnyel,
ezzel az élő békességgel,
legyen mindenütt békesség!

 Lelki morzsák

Képtalálat a következőre: „nagyböjti gondolatok”

 

Húsvétvasárnap

 

Képtalálat a következőre: „húsvéti versek és gondolatok”

 

A feltámadás, melyet Jézus Krisztus engesztelése tesz lehetővé, Isten egyik hatalmas ajándéka, amelyet mindenkinek megad, aki a földre jön. Jézus Krisztus volt az első, aki feltámadt. Ez a keresztre feszítése utáni harmadik napon történt. Lelke újra egyesült az immár megdicsőült, tökéletes testével, mely többé már nem volt kitéve a halálnak.

Amikor Jézus Krisztus követői felkeresték a sírboltját, angyalokat találtak ott, akik azt mondták nekik: „Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondotta” (Máté 28,6).

A test és a lélek ezen újraegyesülését nevezzük feltámadásnak. Minden ember, aki a földre születik, legyen bár igazlelkű vagy gonosz, megkapja a halhatatlanság és az örök élet ajándékát (1 Kor 15,22). Az igazak feltámadnak Isten boldog színe látására. A gonoszok pedig feltámadnak, hogy örök gyalázatot lássanak. Rajtunk múlik, hogy melyiket válasszuk! Ne legyünk késedelmes szívűek és meggondolatlanok, hisz örök boldogságunk vagy a boldogtalanságunk a tét. Ő feltámadt! Te is fel akarsz támadni? Akkor lépj Jézus nyomába!

Képtalálat a következőre: „sorválasztó képek”

 


Gyerekeknek

 

Képtalálat a következőre: „húsvétvasárnap”

 

Képtalálat a következőre: „húsvétvasárnap”

Krisztus sírja


Örökölt búzaszem

Volt egyszer egy gazdag ember. Egész életében megvolt mindene. Három fiát szépen felnevelte. Hanem azért a kincsesláda kulcsával mégsem lehetett a betegséget kizárni a házból. Az bizony őt is utolérte. Nagy bajában, öregségében csak a legkisebb fia ápolta. A másik kettő ezalatt élte világát: szép feleséget, jó cimborákat szereztek.Mégis, mielőtt meghalt volna a gazdag ember, úgy rendelkezett, hogy sok-sok aranyát a legidősebb fia kapja.

    Szép, tornyos házát, száz hordó borát a középsőnek ajándékozta, a legkisebbnek pedig nem hagyott egyebet egyetlen búzaszemnél.Alighogy eltemették, a két nagyobbik fiú hamarosan megvigasztalódott a kincseken. Kinevették az öccsüket:
– No, te ugyan elmehetsz az örökségeddel! Hiába kedveskedtél, hízelegtél az apánknak, mégis minket szeretett jobban! –  Azzal el is kergették a háztól.
Futott szegény fiú, amíg csak látott, és estére egy rozoga csőszkunyhóban húzta meg magát. Fájó szívvel gondolt az apjára. Sehogyan sem tudta megérteni, miért bánt vele ilyen mostohán. Mihez kezdjen ezzel a búzaszemmel?…

    Keserűségében el is hajította, s elhatározta, hogy másnap világgá megy. Hát, amint reggel felébred, észreveszi ám, hogy a búzaszem kikelt az éjjel, és szemlátomást nő a szára. Úgy nőtt, ahogy nézte.
Mire a nap delelőre ért, gyönyörű, dús kalász ringott a szélben.
– Ennek fele se tréfa! – gondolta a fiú,és leakasztotta válláról a vándortarisznyát. A kalászból a tenyerébe pergette a magokat, és mind egy szemig újra elvetette.
Másnap virradóra azok is kikeltek, szárba szöktek, délre gazdag kalászokat hoztak. A fiú akkorát füttyentett örömében, hogy a rigó is elcsodálkozott a fán. Most már annyi búzája volt, hogy vetett is, maradt is. A maradékot két kő között megőrölte, és kicsi cipót sütött belőle. Éppen bele akart harapni, amikor arra jött egy vándor, de olyan fáradtan, hogy már alig vánszorgott.
– Ennek nagyobb szüksége van a kenyérre, mint nekem – gondolta a fiú, és jó szívvel odaadta a cipótaz öregnek. Igaz, ő maga éhes maradt, de a csodálatos búzaszemek másnap még több termést hoztak, és kétszer akkora cipót süthetett magának. Ez így ment napról napra. Egyre több dolga lett a fiúnak, de szomorúsága elmúlt, arca jókedvtől piroslott.

    Minek is szaporítsam a szót? Hamarosan jómódú ember lett belőle. Mindig annyit vetett és annyit aratott, hogy minden rászorulónak adhatott a kenyeréből. Meg is szerették hetedhét országban.

Esztendők múltak el, míg egyszer, egy zimankós estén toprongyos ember kopogtatott be az ajtaján.
– Könyörülj meg rajtam egy falat kenyérrel, mert éhen halok! – kérlelte panaszosan. A fiú mindjárt az asztalához ültette. Alig ettek, egy másik didergő vándor is bezörgetett éjjeli szállásért. Azt is megvendégelte és megkérdezte tőlük:
– Ugyan milyen nagy szerencsétlenség ért benneteket, hogy így kell a világban vándorolnotok? Felsóhajtott az első:
– Volt nekem sok aranyam, de mind elköltöttem. Szép feleségemnek cicomára kellett. Elfogyott az arany – elhagyott mindenki!

A másik lehorgasztotta a fejét, és nagy búsan mondta:
– Volt szép házam, száz hordó tüzes borom. A sok bort megittuk, a tornyos ház oldalát kirúgtuk a cimborákkal a nagy mulatozásban.
– Én pedig csak a búzaszemmel kezdtem – mondta csendesen a házigazda.
Elkerekedett erre a szeme a két idegennek. Felugráltak az asztaltól:
– Hiszen akkor te vagy a mi öcsénk! Hát nem mentél világgá bánatodban?
– Nem bizony – mondta boldogan a legkisebb fiú. – És most már mindent értek.

    Te, édes bátyám, csak holt aranyakat kaptál; te másik bátyám, elmálló köveket és az elfolyó borban hamis melegséget. De nekem egyetlen búzaszemben örökül hagyta apám a megújuló életet, a munka örömét, a másokon való segítés boldogságát. Most már tudom, hogy az apám nagyon szeretett engem.

 

 

Azzá válok, ami vagyok

Egyszer a király sétára indult a királyi kertben.
Nyomasztó látvány tárult elé: hervadó virágok, fonnyadó bokrok, kiszáradt, korhadt fák.

A tölgyhöz fordult.
- Elszáradtam, mert nem tudok olyan magasra nőni, mint a fenyő – mondta a tölgy.
A fenyőre nézett.
- Korhadok, mert soha nem fogok szőlőt teremni, mint a szőlővessző.
A szőlőhöz lépett:
- Megfonnyadtam, mert soha sem tudnék úgy virágba borulni, mint a rózsabokor.
Egyetlen egy élettel teli, viruló, virágzó növényt talált a kertben, az árvácskát.
- Azt gondoltam, – szólt az árvácska – amikor elültettél, árvácskát akartál. Ha tölgyet akartál volna, tölgyet ültettél volna. Ha szőlőt, akkor szőlőtőkét. Ha rózsát, akkor rózsabokrot.
Azt gondoltam, mivel úgysem lehetek más, mint ami vagyok, hát azzá leszek legjobb tudásom szerint, ami vagyok.


 

Te légy velem, Jézusom!

  

Képtalálat a következőre: „keresztény történetek”

Bibliai barangolás

/A képek milyen bibliai történetre emlékeztetnek?/

Képtalálat a következőre: „húsvéti történetek”

Kapcsolódó kép

Magdolna könnyei

Halovány arcán könnyek árja
Patakzott végig két szeméből,
Amikor drágakenet ömlött
Az alabástrom szelencéből…
Amikor Jézus lábainál
Bűneit bánva haját tépte,
Akkor is könnyek közben szállott
Nyugalom s béke a lelkébe!

 

Sziklasír előtt nagy-nagy csendben
Fénysávos hajnalhasadáskor
– Mellette finom aromákkal –
Könnye hull most is mint a zápor…
Leroskad, mint a letört rózsa,
Ő most a sírnak néma őre,
Hullnak könnyei, mint gyöngyszemek
A sötét, hideg sziklakőre.

 

Üres a sír… Ó, hol a Mester?
Vigasztalan, kietlen látvány…
De nemsokára ujjong lelke
A föltámadott Krisztus láttán!
S aki bűneit elfedezte,
Aki a szívnek mélyét látja:
A szomorú, gyönge asszonynak
Kishitűségét megbocsátja…

 

Magdolna könnye Jézus lábán:
A bűnbánatnak bizonysága, –
Testvér, könnyek közt lehelj csókot
A golgotai keresztfára!
Magdolna könnye ott a sírnál:
A szeretetnek drága éke, –
Testvér, sirass meg minden percet,
Amit a Jézus nélkül élsz le!

.

 

 

A.M.D.G.